Panziónkról

MINDENKIT VÁRUNK SOK SZERETETTEL!

A Madarasi Gyopár Panzió elődje az 1982-ben épült „Építők Villa” amely 2014-ig működött kulcsosházként és rengetegen szereztek itt felejthetetlen élményeket. 2015-ben teljes körű felújítás és bővítés kezdődött, aminek következtében az Építők Villa elnyerte a ma látható formáját, és Madarasi Gyopár Panzió néven 2018. január óta várja a pihenni, sízni és kirándulni vágyókat.

A Panzió nagyon szerencsés helyen található, ugyanis a magas elhelyezkedése miatt gyönyörű kilátás nyílik a teraszról nem csak a sípályákra, hanem tiszta idő esetén a Királykő, a Fogarasi havasok és a Déli Kárpátok szinte teljes hegyvonulata látható, valamint este Brassó fényeiben is gyönyörködhetnek vendégeink. A sípályák közelségének köszönhetően már az autójukból kiszállva, a parkolóból indulva nekiláthatnak a sízésnek.

Három 4 személyes, valamint egy 2 személyes apartman várja a nyugodt környezetben kikapcsolódni vágyó családokat, párokat, baráti társaságokat. Apartmanjaink célja, hogy vendégeink igazán otthon érezhessék magukat, ebben segítenek a teljesen felszerelt konyhák, ebédlő asztalok, külön fürdőszobák, valamint a televízióval ellátott hálószobák. Minden apartman esetében igény szerint használható pótágyként a nappaliban elhelyezett kanapé, melyen két további személy szállásolható el.

Mindenkit várunk sok szeretettel!

Szolgáltatásaink

A Panzió célja, hogy a jövőben minél több családnak segítsen kikapcsolódni a székelyek „Szent Hegyén” és maradandó élményeket szerezzen az itt megszálló vendégeknek. A reggeli kávé, valamint az esti italok elfogyasztására ideális választás a Panzió bárja, mely tökéletesen alkalmas a nappali és esti kikapcsolódásra, szórakozásra. 

Parkoló

Vendégeink számára ittlétük alatt ingyenes parkolást biztosítunk

Wifi

Kedves vendégeinknek ingyenes wifit biztosítunk panziónk területén

Televízió

Apartmanjaink mindegyike rendelkezik televízióval

Fürdő szoba

Minden szobához nagy alapterületű, igényesen berendezett saját fürdőszoba tartozik

Konyha

Apartmanjaink konyhája teljesen felszerelt. Továbbá elérhető főzőlap és mikrohullámú sütő

Bár

A reggeli kávé, valamint az esti italok elfogyasztására ideális választás a Panzió bárja

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény elérhető a konyhában

Szállás

Tekintse meg apartmanjainkat

Wellness

Mi is lehet frissítőbb egy kimerítő nap után, mint a panzió wellness részlegén feltöltődni?

Panziónk egy kisebb, hangulatos, családias wellness részleggel várja a hozzánk látogatókat, ahol szezontól függetlenül vendégeinknek lehetősége nyílik kiélvezni a panorámás finn szaunánk frissítő élményeit, valamint a kültéri, fűtött, pezsgőfürdőnkből figyelheti a naplementét, vagy a csillagos eget.

A finn szaunának számos jótékony hatása van egészségünkre: azon túl, hogy a száraz és forró levegőn nem élnek meg a vírusok és baktériumok, javítja a vérkeringést is, valamint növeli a szervezet ellenálló képességét, így könnyebben megelőzhető egy influenza, megfázás stb. A sízést követő izomlázra is pozitív hatása van, valamint stressz oldó hatása is ismert. Havi egy szaunázás is hasznos lehet egészségünkre nézve.

Bizonyított tény, hogy a forró víz és levegő együttesen rendkívül jó hatással van az emberi szervezetre, ugyanis a kettő együttese segít megnyugodni egy fárasztó nap után és szabályozza vérkeringésünket. Ennek tudatában, mi lehetne egészségesebb és megnyugtatóbb mint a Madarasi Hargitán, 1600 méter magasságban élvezni a friss levegőt és egy forró pezsgőfürdőt venni a családdal vagy barátokkal?

A Panzió szálló vendégei felár nélkül használhatják wellness részlegünket, minden nap, évszaktól függetlenül.

Grill

A panziónknál megszálló vendégeknek lehetőségük van használni a panzió grillezőjét. A fedett grillező alkalmas rácson, tárcsán, illetve bográcsban való sütéshez. Az időjárás többé nem befolyásolja a sütögetést, és lehetőség van a fedett teraszon, a friss levegőn is elfogyasztani az elkészült, finom ételeket.

 A tűzifát a panzió biztosítja, a vendégeknek csak az ennivalót kell hozniuk magukkal. 

 

Játszótér

Azért, hogy kisebb vendégeinknek (és nemcsak) örömet okozzunk, a panziónk mögött kialakítottunk egy csúszdából és hintákból álló kis játszóteret, ahol a friss levegő mellett csodálatos kilátás tárul elénk. A biztonság érdekében játszóterünket speciális gumiszőnyeggel vontuk be, valamit körbe is kerítettük, hogy a szülők is nyugodtabban kikapcsolódhassanak, amíg a kisebbek játszanak.

Elérhetőségeink

Reméljük, hogy az Ön számára szükséges összes információt megtalálta ezen az oldalon. Ha bármilyen további kérdése lenne, kérjük, ne habozzon felvenni a kapcsolatot, állunk rendelkezésére.

Hodgyai Tamás

+40 786-327 022
info@madarasigyopar.ro
Madarasi Hargita · Harghita Mădăraș

 

www.madarasigyopar.ro
www.madarasi-gyopar.ro

Hodgyai Gál Mariann

+40 786-436 797
info@madarasigyopar.ro
Madarasi Hargita · Harghita Mădăraș


www.madarasigyopar.ro
www.madarasi-gyopar.ro

Gál Szilárd

+40 786-319 910
+40 749 257 910
gal.szilard@madarasigyopar.ro
office@madarasigyopar.ro
Madarasi Hargita · Harghita Mădăraș

www.madarasigyopar.ro
www.madarasi-gyopar.ro

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás

Válassza ki a kívánt sütiket majd kattintson az “Elfogadás és bezárás” gombra.